Hallgatásom oka, nem a kegyetlen izomláz, annál inkább az időhiány volt. Na, de majd most! Az ominózus Pilates edzést követő hét keddjén, reggel fél kilenckor, óvatosan alkudozni kezdtem magammal. Ma nem megyek el a Pilatesre, elmegyek helyette egy két órás mega-Hatha jóga órára holnap. A gondolatot cselekedet követte. Felhívtam a jógaközpontot, bejelentkeztem az órára, és elégedetten hátradőltem. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a megfutamodás nem nevezhető pusztán lustaságnak: be kellett látnom, hogy reggeli nélkül nem bírok végigcsinálni egy 1 órás Pilates órát, és mivel én nem eszem, csak leghamarabb olyan 10 körül, így megkíméltem magam és a többi résztvevőt a padlóról történő felmosástól. A nap ennek ellenére a lelkifurdalás jegyében telt, így már délután hasizom gyakorlatokat és lábizom erősítő feladatokat végeztem – a gyerekek legnagyobb örömére.

Másnap eljött a rég várt Hatha jóga ideje, ami fantasztikus volt. Régebben jógáztam, így kellemes volt visszatérni ezekhez a jól ismert feladatokhoz. Persze voltak különbségek, hisz míg a régi helyen maximum tízen voltunk, addig itt vagy harminc-harmincöten. Besomfordáltam a terembe, és elbújtam az egyik, még szabad sarokban. Történetesen az ajtó mellettiben, ezért mindenki, aki nem bírt ki két órát könnyítés nélkül, az rajtam keresztül járkált ki. Összességében jól éreztem magam, új feladatokat is tanultam, még ki is kapcsolódtam, ami két gyerek mellett elég nagy szó. Az óra utolsó felében aztán igen jót derültem. Ekkor került sor ugyanis a relaxációra, ami ezen az órán vagy 20 perc fekvést jelentett, csendben, rendben, fegyelemben. Namármost, aki ismer, tudja, én egy emberi sajtkukac vagyok. Mielőtt elalszom, rengeteget forgolódok, mocorgok, fetrengek. Így nehéz volt megállnom, hogy kihagyjam a megszokott rituálét, nem is igazán sikerült, egyszer még a jegygyűrűm is baromi hangosan koppant a padlón, de végül egész meglepően elernyedtem. És ekkor jöttem rá, hogy 5!! (öt) éve nem feküdtem este háromnegyed nyolckor úgy, hogy csend van, hogy hallom a gondolataimat, sőt még azt a bizonyos pókot is a sarokban.  Háromnegyed nyolckor - amikor otthon rendszerint azon megy harc, hogy melyik mesét olvassam, kié legyen az első, hátulról előre, vagy cikk-cakkban olvassam-e -, én ott fekszem egy vadidegen hely padlóján, vadidegen emberekkel körbevéve, és békésen szuszogom át magam egy másik dimenzióba. A nyugalom dimenziójába. Öt év hangzavar után megadatott egy kis csönd, a napnak egy olyan szakában, amiről eddig úgy gondoltam, sosem élem át újra. Csodálkozik-e ezután valaki, ha kifelé menet mosolyogva adtam oda a 2000 forintot, amit azért kértek, hogy csoportosan aludjon az összes kikészült, kiborult, elfáradt kismamaJ.

Azóta voltam újra és még mindig nagyon jó. Idehaza minden este Rubint Rékára tornázom, ami már önmagában felérne egy dicsérettel, hadd ne részletezzem, hogy miért. Mellette lelkesen suhogok a Leg Magicen, nem eszem kenyeret, este nem vacsorázom, ám ha mégis nagyon megkívánom, akkor csak zöldség, mozarella és puffasztott rizs kerül a tányérra. Jól érzem magam a bőrömben, és jöjjön már végre a tavasz!!! (Gabi)

   

  Mondhatnám, hogy könnyen ment, meg hogy simán végigcsináltam az egészet, de minek ferdítsek? Az a hat másik ember, aki ott volt az órán, úgyis élete végéig emlékezni fog a kínlódásomra. De kezdjük inkább a legelején: Nem tudom, honnan vettem, hogy a Pilates az valami jógaféle torna. Hát nem az. Én Hatha-jógára jártam, ami egy nyugis, ilyen-olyan pózokba csavarodás, dőlés, feszülés, meditáció kombináció. A Pilates pedig?: Egy egész órán keresztül egy darab labda a legjobb barátod, akibe kapaszkodhatsz, akit szoríthatsz, akit bámulhatsz, de el nem engedheted. Vagy a kezeddel, vagy a lábaddal, de fognod kell. Az első probléma rögtön a labdával kezdődött: az én kezem nagyon kicsi, így képtelen voltam megfogni a labdát úgy, hogy a fejem fölött át is tudjam adni a másik kezembe. Ezen eleinte mosolyogtam, aztán baromi ideges lettem. Végül kaptam egy kevésbé felfújt labdát, amit végre megbírtam ragadni. Mire ennek a gyakorlatnak a végére értünk levettem a pulóveremet, tíz perc múlva a pólómat, végül már csak a trikó maradt, és azon rimánkodtam, hogy ne kelljen melltartóra vetkőznöm mielőtt felfordulok. De megint előreszaladtam. Szóval, miután teljesen ellazultunk, bemelegítettünk ( akkor még pólóban feszítettem), elkenődve állapítottam meg, hogy nem hoztam magammal vizet. Hiba 1. Sebaj, gondoltam, lesz ez még rosszabb, gyerünk, csináljuk, mozgassuk meg a berozsdásodott izmokat. Egy laza lábizom gyakorlattal kezdtünk, aminek a közepére érve vérben forgó szemekkel téptem le magamról a pólómat, agyon dicsérve magamban a réteges öltözködés mániámat. Amikor aztán öt perce ugyanazt a mozdulatsort csináltuk, már tudtam, hogy két napig nemigen fogok tudni lépcsőzni, csak szigorúan nyújtott térddel, és hogy fuccs a Leg Magic terveimnek. A combizom perzselő gyakorlat után egy kis lépéskombinációs mozdulatsor következett, amit szerencsére nem csak én nem bírtam elkapni, hanem senki sem, így együtt nevettünk önmagunk szerencsétlen tusáján. A lábgyakorlatok után az oktató felszólított minket, hogy most igyunk pár kortyot. Óh – mondom -, akkor én most kimennék inni. Nem viccelek, ha azt mondom körülbelül tíz éve nem ittam csapvizet – nem sznobizmusból, hanem megszokásból -, de most úgy repültem rá az edzőtermi csaptelepre, mint a többnapi repülésből végre a szárazföldre megérkező madár az első pocsolyára. Szinte hátra kellett rántanom a fejemet, hogy ne igyak annyit, hogy végül attól legyek rosszul. Már a csap felé menet feltűnt, hogy elég darabos a járásom, és hogy egyfajta kisterpeszben megyek. Ennek ellenére természetesen az óra folytatódott, de még mindig álltunk. A következő öt percből arra emlékszem, hogy a zsibbadó alsó ajkamat harapdáltam és magamban fohászkodtam, hogy "Gabi nem ájulhatsz el, Gabi nem ájulhatsz el!". Gabi végül nem ájult el, de rettentő dühös lett, amiért engedte ennyire elhatalmasodni teste fölött a XXI. századot. Hiba 2.
A folytatásban szereplő hasizomgyakorlatok nem fogtak ki rajtam, mert felüléseket azért még otthon is szoktam csinálni, de a derekam egy katasztrófa. Úgy értem, semmi hajlékonyság nem maradt benne. Nem is értem, kislánykoromban hogyan mentem le hídba, mert ha most megtenném, egyszerűen kettétörnék. Így az új célom az, hogy az év végére szeretnék egyedül, mindenféle sérülés elszenvedése nélkül, újra lemenni hídba.:-)
A lábaimról pedig még annyit, hogy az edzőterem az első emeleten van, és ha valaki látott onnan lefelé jönni, az biztosan kinyúlt a nevetéstől. Úgy mentem le, mintha be lett volna gipszelve mindkét lábam a combomig. A helyzet még ma is kritikus, leülni csak vetődve, felállni csak karral feltolva tudok, a leejtett dolgokat pedig inkább lent hagyom. Jövő kedden újra megyek! Hajrá

 

Gabi vagyok, harminckét éves, egy öt és egy két és fél éves kislány édesanyja. A második várandósságom ideje alatt észrevétlenül csúsztak fel rám a hívatlan, idegesítő kilók. Abban reménykedtem, hogy csakúgy, mint a legelső szülés után, a stressztől, az idegességtől szépen visszafogyok. Ehelyett lelkesen ebédeltem, vacsoráztam a nagyobbik lánnyal, hogy ő is egyen, és a terv kudarcot vallott. Ötvenegy kiló vagyok, nem szeretnék sokat fogyni, összesen hat kilót, ellenben szeretnék újra mozogni. Régen a Spartacusban futottam, később jógáztam, tornáztam. Hat éve maximum az ujjaimat mozgatom a klaviatúrán. Szeretnék újra fitten kikelni az ágyamból, szeretném, ha újra fel tudnék pattanni törökülésből, úgy hogy ne kelljen percekig kitornáznom a begörcsölt combcsont környékemet. Az én elhatározásom az, hogy végre nem csak a regényhőseimet, hanem magamat is rendszeresen megmozgatom. Tervem: heti egy Pilates, heti öt alkalom Leg Magic, és tavasztól hetente egyszer kóbor kutya mentes övezetben való futás. Egyelőre ennyi. Holnap kezdek a Pilates-szel. 

Szombat reggel azzal a sziklaszilárd elhatározással ébredtem, hogy elmegyek úszni. Ez utazással mindennel együtt számítva egy cirka 2 órás megmozdulás. Az időjárást látva kissé elbizonytalanodtam, no nem mintha szabadtéren terveztem volna tevékenységem megvalósítását,de elég lehangoló és szürke volt odakint minden. Mivel azonban elhatároztam, hogy nincsenek üres kifogások szedtem a kis motyómat és elindultam a Váci uszoda felé. Parkolás, belépővásárlás, átöltözés. Mivel irtó büszke voltam magamra, hogy már bent vagyok az usziban és innen bizony nincs visszaút, úgy döntöttem, hogy a régen jól bevált módszert alkalmazom, és úgy ereszkedtem be a vízbe, hogy most pedig leúszom az 1000 métert. Ami bizony abban a 25 méteres medencében 40 hossz. Rémisztően hangzott így elsőre egy egész szezon kihagyása után. Mivel azonban régen ment,gondoltam most miért ne?! A 400.- k méternél erősen elgondolkoztam, hogy elég lesz mára nekem az 500 méter is! Aztán valahogy megjött a lendület, bemelegedtek az izmaim és abba sem akartam hagyni. A hosszok gyors egymásutánban követték egymást és 3 pihenéssel 35 perc alatt sikerült leúsznom a célul kitűzött távot. Úgy döntöttem ezen túl is marad a táv, csak az időn szeretnék javítani. Vasárnapra 2 kör futás volt tervezve a Bánki tó körül, aminek kivitelezését az időjárás meghiúsította. Sebaj úgyis fájt mindenem és a héten pótolom valamelyik este az elmaradást.

Anna vagyok 27 éves. Közel 5 éve végzek ülő munkát. A hízást sikerült a hét közbeni vega étrenddel kiküszöbölnöm, azonban a mozgás rettenetesen hiányzik. A jógát most szüneteltetem éppen,  életemnek nem épp a meditatív és higgadt időszakát élem, így nem annyira volt meg az összhang testem, lelkem, szellemem és rakoncátlan gondolataim között. Valami aktívabb, pörgősebb mozgásformára vágyom most. Célul jelenleg a heti 1000 méter úszást és hét közbeni minimum egy edzést tűztem ki. Ugyan nem szeretek futni, de heti 5 kört a Bánki tó körül bevállalok, aztán a végén lehet, hogy még meg is szeretem a dolgot!

Monka vagyok, 32 évesen egy környezetvédelmi cégnél dolgozom kommunikációs koordinátorként. November végi születésnapomon határoztam el, hogy a 33. évemben hagyok és szánok időt mindarra, amit a huszas éveimben nem tartottam fontosnak. Ide tartozik többek között az erőnléti állapotom is. Első lépésként teljesítettem a Bikram féle 30 napos kihívást, most pedig a táplálkozásom megreformásával küzdök. 16 éve, hiúságom feléledése óta rosszban vagyok a tükörrel és a mérleggel. Bízom abban, hogy segítségetekkel ezen változtatni tudok és tapasztalataim inspirálóan hatnak rátok is.

 

 

Lili: Tudnivalók rólam: 31 év, család, gyerek, munka.A januári elhatározás: most aztán _tényleg_ megszabadulok attól az 5-7 kgtól, ami rajtam van a terhességek és szoptatások hozamaként. A minimumterv az 5 kg, a "jó lenne" a 7 kg.

Sportolni régóta sportolok, azzal igazából nincs gond (heti 3-5 alkalom, mikor hogy jön ki), fogadalom ahhoz is kapcsolódik. Kritikus pont az étkezés, nagyon szeretem a kenyeret, krumplit, tésztát, bármivel szemben ezeket választanám.

Az étkezési reform (ami már bevált, mert 1 éve már megküzdöttem 5 kg-val, ami azóta is jól tartja magát): reggel kell a szénhidrát, így akkor eszem kenyeret, a nap hátralevő részében viszont előnyben részesítem a fehérjét és a sok-sok zöldséget/gyümölcsöt, este leginkább egy tartalmas leves, kenyérfélét akkor már nem. Nem eszem meg a gyerekek maradékait, nem nassolom a hűtőből a kinder pinguit ( pssszt... titok :) ), és nem mondom le mindenféle indokkal a heti 2 fittness órát és a heti 1 pilatest. Ez lennék én! 

(Lili hetente a mérlegképpel fogja dokumentálni sikereit. Üdv: Fittlesz-l lányok:)

 

 

Nagyon örülünk annak, hogy indulásunk óta mindössze néhány nap telt el és máris boldogan jelenthetjük be, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel holnap 17.00-kor ünnepélyes keretek között megnyitjuk 2. Fittlesz-l termünket. Ezt úgy kell elképzelni, mint a nagyobb fitness-termeket, ahol egyszerre több edzés zajlik. A blog jobb oldalán van az ajtó (http://fittlesz-l.blog.hu/). Válogass az „órák” között, mászkálj át bátran, találd meg a számodra legmegfelelőbb történetet. És suhanj velünk! :)