Hallgatásom oka, nem a kegyetlen izomláz, annál inkább az időhiány volt. Na, de majd most! Az ominózus Pilates edzést követő hét keddjén, reggel fél kilenckor, óvatosan alkudozni kezdtem magammal. Ma nem megyek el a Pilatesre, elmegyek helyette egy két órás mega-Hatha jóga órára holnap. A gondolatot cselekedet követte. Felhívtam a jógaközpontot, bejelentkeztem az órára, és elégedetten hátradőltem. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a megfutamodás nem nevezhető pusztán lustaságnak: be kellett látnom, hogy reggeli nélkül nem bírok végigcsinálni egy 1 órás Pilates órát, és mivel én nem eszem, csak leghamarabb olyan 10 körül, így megkíméltem magam és a többi résztvevőt a padlóról történő felmosástól. A nap ennek ellenére a lelkifurdalás jegyében telt, így már délután hasizom gyakorlatokat és lábizom erősítő feladatokat végeztem – a gyerekek legnagyobb örömére.

Másnap eljött a rég várt Hatha jóga ideje, ami fantasztikus volt. Régebben jógáztam, így kellemes volt visszatérni ezekhez a jól ismert feladatokhoz. Persze voltak különbségek, hisz míg a régi helyen maximum tízen voltunk, addig itt vagy harminc-harmincöten. Besomfordáltam a terembe, és elbújtam az egyik, még szabad sarokban. Történetesen az ajtó mellettiben, ezért mindenki, aki nem bírt ki két órát könnyítés nélkül, az rajtam keresztül járkált ki. Összességében jól éreztem magam, új feladatokat is tanultam, még ki is kapcsolódtam, ami két gyerek mellett elég nagy szó. Az óra utolsó felében aztán igen jót derültem. Ekkor került sor ugyanis a relaxációra, ami ezen az órán vagy 20 perc fekvést jelentett, csendben, rendben, fegyelemben. Namármost, aki ismer, tudja, én egy emberi sajtkukac vagyok. Mielőtt elalszom, rengeteget forgolódok, mocorgok, fetrengek. Így nehéz volt megállnom, hogy kihagyjam a megszokott rituálét, nem is igazán sikerült, egyszer még a jegygyűrűm is baromi hangosan koppant a padlón, de végül egész meglepően elernyedtem. És ekkor jöttem rá, hogy 5!! (öt) éve nem feküdtem este háromnegyed nyolckor úgy, hogy csend van, hogy hallom a gondolataimat, sőt még azt a bizonyos pókot is a sarokban.  Háromnegyed nyolckor - amikor otthon rendszerint azon megy harc, hogy melyik mesét olvassam, kié legyen az első, hátulról előre, vagy cikk-cakkban olvassam-e -, én ott fekszem egy vadidegen hely padlóján, vadidegen emberekkel körbevéve, és békésen szuszogom át magam egy másik dimenzióba. A nyugalom dimenziójába. Öt év hangzavar után megadatott egy kis csönd, a napnak egy olyan szakában, amiről eddig úgy gondoltam, sosem élem át újra. Csodálkozik-e ezután valaki, ha kifelé menet mosolyogva adtam oda a 2000 forintot, amit azért kértek, hogy csoportosan aludjon az összes kikészült, kiborult, elfáradt kismamaJ.

Azóta voltam újra és még mindig nagyon jó. Idehaza minden este Rubint Rékára tornázom, ami már önmagában felérne egy dicsérettel, hadd ne részletezzem, hogy miért. Mellette lelkesen suhogok a Leg Magicen, nem eszem kenyeret, este nem vacsorázom, ám ha mégis nagyon megkívánom, akkor csak zöldség, mozarella és puffasztott rizs kerül a tányérra. Jól érzem magam a bőrömben, és jöjjön már végre a tavasz!!! (Gabi)

   

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.